2. Rész

Volt egy barátnőm. Hasonló korú volt, mint én, de nyalta a seggem állandóan, mert tudta, mennyi haverom van. Meg akartam szivatni, és rájöttem, hogyan tehetem ezt meg. Volt egy kedves barátom is, aki vállalta, hogy elszédíti a csajt, persze az én rásegítésemmel. Mondtam neki, hogy ha ezzel a pasival jár, garantáltan annyi haverja lesz, mint nekem. Bekapta a horgot. Számítottam rá, hogy hosszú folyamat lesz, míg befűzi a csajt, hogy megtegye azt... szóval hogy lefeküdjön vele. Ehhez képest egy hónap után megtörtént a dolog. Én pedig gazdagabb lettem néhány fényképpel, amin ő meztelenül pózol. Valamelyiken csak a nunija volt rajta, valahol csak a mellei látszódtak. Másnapra már a neten volt az összes. Sok pornóoldal csapott le rájuk rögtön, így a csajszi egy nap alatt ismertté vált az egész országban. Nem csak ő, hanem minden, ami rajta van :-) . Tönkretettem az életét. Bárhová ment, mindenki nevetett rajta, mert már ismerték mindenét. A szülei szégyenkezve mentek be az igazgatóhoz egy kis elbeszélgetésre. A tanulmányi átlaga megromlott, nem voltak barátai, így kiszolgáltatottá, védtelenné vált. Senki nem védte meg, így szabad utat kaptam: azt csinálhattam vele, amit akartam.
Egy városban laktunk, hazafelé mentünk az iskolából. Ő szomorú volt, mint mindig. Ábrándozott, álmodozott, nem figyelt. A földön valami kemény dolgot kerestem. Az építkezés mellett haladtunk el. Tégla volt, amit kerestem: tökéletes lesz a kicsimnek. Ezen elmosolyodtam, ő pedig észrevette, és viszonozva a mosolyt megkérdezte, min nevetek.
- Szerintem annak ellenére, hogy ez a fiú átvert téged, még mindig a legjobb barátnőm vagy. Engem nem érdekel más véleménye. - válaszoltam.
Látszott, hogy örül annak, amit mondok. A házukhoz értünk, behívott. Szerencsém volt, mint mindig - nem volt otthon senki. Amikor a szobájában pakolt, én a szép szőke haját néztem, a kék szemeit, s eszembe jutott, hogy ezekben hasonlítunk egymásra. Elbizonytalanodtam egy kissé, hogy megtegyem-e. De a következő pillanatban már el is hesegettem a kételyeket. Elővettem a nehéz téglát a táskámból - két kézzel kellett fognom, hogy elbírjam. Teljesen biztos voltam benne, hogy ennek az ütését nem bírja ki, hiszen majd megszakadt a hátam út közben, ahogy hoztam. Háttal állt. A következő pillanatban vér fröccsent ki a fejéből, ő pedig nekicsapódott az ágynak.
- Már csak néhány perced van hátra...
Valamit nyöszörögni próbált, hagytam, had szenvedjen a padlón. 2-3 perc múlva kezdte végképp elveszteni erejét. A feje mellé guggoltam, és a fülébe súgtam:
- Szép álmokat...
A kezét próbálta mozdítani, felém nyúlt szép lassan, de hiába. Erre már nem volt képes. A téglát magammal vittem, és később egy tóba dobtam. Tudtam, hogy lebukok, de megérte. Büszkén, lelkifurdalás nélkül sétálgattam tovább.