2007. június 29., péntek

1. Rész

Patrícia egy szőke hajú lány volt. Gyönyörű kék szemei voltak, amikbe ha belenéztél, izgatottá váltál. A tipikus kék szemszín. Elég butácska volt szegény, és nagyon elkényeztetett. Kiskorában semmit nem kellett csinálnia, mindent megtettek helyette, s ettől egy kissé lustává is vált. Lusta volt néha fürödni, fogat mosni, sőt az is előfordult egy időben, hogy nem vett semmilyen tisztálkodási eszközt a toalettbe. Arra is lusta volt. Kissé kényeskedett néha, idegesítve ezzel az ismerőseit, de a barátai már ismerték, megszokták, elfogadták, és mindenben mellette álltak. Igazi jóbarátok voltak. Ha írnánk egy listát az összes jó csajról a világon, ő benne lenne az első százban. Pontosabban benne lesz, ugyanis még csak 15 éves volt, de már nagyon szexi. Divatos, dögös, hiányos öltözékekben járt, és igaz, hogy még nem volt rendesen kifejlődve szinte egyetlen idoma sem, látni lehetett, hogy itt valami nagyon komoly készülődik. Boldognak és vidámnak mutatta magát, de ez csak a látszat volt, képmutatás, mert igazából a gonosz lapult benne, és lesben állva várta, hogy valakinek keresztbe tehessen, tönkretéve ezzel az életét. Nem nagyon büszkélkedett az az ember, aki öszeveszett vele, mert Patríciának többszáz ismerőse volt, főleg fiúk. Ezek a kanos hímek egy csettintésre nekiestek bárkinek egy puszi, vagy akár csak egy szép mosoly fejében. Hihetetlen volt a szőke ciklon ereje és hatalma, már 15 évesen. Nem feltétlenül az okos, ápolt lányok voltak a legmenőbbek ebben az időben. Például ha egy kicsit piszkos volt valakinek egy testrésze, attól sokkal nagyobb arányban élveztek el fiúk. Nem szerették, ha egy csaj büdös, de egy kismértékű "szagosságtól" szintén beindultak.

Valamikori ex-barátommal voltam. Annyira állt a farka, hogy majd szétdurrant. Tudtam, hogy ha csak egy kicsit is közelítenék hozzá, rámfröccsentené az undorító gecijét. Gondolkozni kezdtem valamin, ami lelohasztaná az étvágyát. Aztán megvillant bennem valami.
- Kimehetnék a mosdóba? - kérdeztem.
- Hát persze... - válaszolta a fiú, kissé lelombozódva a hírtől, miszerint még várnia kell egy kicsit az orgazmussal.
Kimentem a mosdóba, letoltam a szoknyát (farmer), majd a vörös tangámat is, és ráültem a csészére. Azt kell, hogy mondjam, akkor pont jókor jött a hasfájás, ezért is választhattam ezt a megoldást. Mikor visszatértem a szobába, a barátom türelmetlenül feküdt az ágyon, de még "állt".
- Csukd be a szemed! - mondtam nevetve, ő belement. - Oké. Most tátsd ki a szád!
- Miért?
- Csak tátsd ki...
Ennek a kérésnek is eleget tett. Felmásztam az ágyra, és a feje fölé guggoltam úgy, hogy csak a hátamat láthatta volna. Újra szólni akart valamit, de addigra ismét letoltam a szoknyát és a tangát is, majd egy erőteljes mozdulattal a szájába nyomtam a fenekem...

Nincsenek megjegyzések: